és megegyszer…

Üdvözlöm, érintem, nem mutatom
Nem emlékeztetem, nem kutatom
Nem zavarom, zavarom csak figyelem
Belefeledkezem, vele utazom

Nem sürgetem, nem várom
Nem bántom és nem sajnálom
Ha nem sajnáltatom magam, magam adom
Megadom, megadom, neki megadom magam

Felkavarom, felkavarodom
Megálmodom, belelátom
Megkövetem, megkövetelem
Megszelídítem, megbánom

Meggyújtom, eloltom, meggyújtom, eloltom

Megoltalmazom, elragadom
Elragadtatom magam, magam adom
Megadom, megadom, neki megadom magam

De nem suttogom, elkántálom
Megkóstolom, megkínálom
Keveredek, belehabarodom
Belefeledkezem, vele utazom

Ha kínálom,komálom, imádom
Megszállom, megbabonázom
Ha megbabonáztatom magam, magam adom
Megadom, megadom, neki megadom magam

Megint sikerült megbabonáztatnom magam … és várok, nem tudom mire, de érzem, hogy várnom kell … várnom kell mert kialakul, szépen lassan elindul minden, kinyílik az oly ígéretesnek tetsző menyország, melyet magamnak teremtek. Már megint egy őrültbe sikerült beleszeretnem …

Hát igen…

Majtényi Erik : Virágének

Megyek utánad,
jössz utánam,
csupasz a vállad,
csupasz a vállam,
s akár a bőrre tapadó inget,
cipeljük pőre kétségeinket,
meg azt a terhes,
meg azt az áldott,
azt a keserves
bizonyosságot.

Szándékot szándék félve kerülget,
karjatárt árnyék lopva feszül meg,
szólsz botladozva, szólok dadogva,
s legyűrnek félszeg, didergő félszek.

Szempillád néha nyugtalan rebben,
mint lüktetés a kötözött sebben,
s szavunk a semmi rácsához koccan
kétemeletnyi hűvös magosban.

Valami lomha időtlenség
süketen kongja ideges csendjét,
s ebből a csendből,
ösztönünk börtönodvából feltör.

Feltör dübörgőn az a parázsló,
magát veszejtő, meg nem bocsátó,
el nem eresztő, eszelős
fojtott kényszerűség,
vérünkbe oltott védtelen hűség.

Az a sikoltó, láncokat oldó,
borzongó óhaj, sunyi, kegyetlen,
emberi szóval nevezhetetlen,
amitől félsz és amitől félek,
amiért élsz és amiért élek.

Zelk Zoltán – Én Téged tudlak

Nem rejtőzhetsz el már előlem
nem menekülhetsz. Fogva tartalak.
Rab vagy. S megalvadt bánatomban
már csak rabságod vigasztalhat.

S hogy még gonosznak sem kell lennem:
ha futni vágysz, én futni hagylak.
S milyen könnyű szívvel! Hisz tudom már:
emlékeimtől visszakaplak.

Egy mozdulat, egy szó, tekintet…
bennem, köröttem rezgő részek.
De ha úgy akarom, belőlük
felépíthetem az Egészet.

Téged. S köréd a szobát, házat
az utcát is a béna fákkal.
S a napszakot… Így kaplak vissza
tested köré varázsolt tájjal.

Mit rejthetnél el már előlem?
Megtanulta szemem az ívet
amit karod hasít a légben
ha magadra húzod az inget.

S a guruló víz-gyöngyök útját
has és comb közt, a test árkában
amikor nyújtózkodva, lassan
felállsz fürdés után, a kádban.

Kifosztottalak, lásd be végre
elloptam, íme, minden titkod.
Tudom félő, lágy harapásod
s bőröd alatt az eret, izmot.

S mikor szeretsz: leheletednek
gőzét. Síró, kis lihegésed.
Megtanultalak én örökre
nem rólad tudok már, de Téged.

Én Téged tudlak és úgy tudlak
mint az Isten, aki teremtett.
Rezgésből, árnyból és színekből
ujból és ujból megteremtlek.

Hervay Gizella – Nem tudom, milyen a krokodil szája kitátva…

Nem tudom, milyen
a krokodil szája kitátva.
Az állatkertben
csak messziről láttam,
s az állatkertben nem olyan,
hiszen világos, hogy nem olyan
a krokodil szája kitátva,
mint a krokodil szája kitátva.

Nem tudom, hogy milyen a szemed.
Hetente egyszer láttam,
külön erre a célra,
hogy lássam a szemed.
S hetente egyszer nem olyan,
hiszen világos, hogy nem olyan
a szemed, mint a szemed.

Biztosan nagyon
ronda vagyok veled,
amilyen ronda egy elvadított,
hetente hatszor elvadított
ember lehet, amilyen
a krokodil szája kitátva.

Szemelgetés Szilágyi verseiből

SZEMEDBŐL

Szerettem volna, ha hozzám bújsz,
szép szóval szíven simogatsz -:
ne törjünk egymásra – már úgyis
ránk tört ez ideges tavasz;

az első ibolyák s az első
ibolyántúli sugarak
járatják bennünk a rügyedező,
újratavaszodó tudat

s remény s rettenet örök táncát
- kín a szülés s a születés -;
fagy-ütte, tetszhalott kívánság
után a beteljesülés

ne vég legyen -: kezdet, új vágyé,

küzdelemé, tovább, tovább,
hogy önmaga elől világgá
ne bujdoshasson a világ – -

bújj hozzám, honomul, honodhoz.
ölelj, biztass – csírát a rög -:
szemedből vetítsem világgá
a megszelídített jövőt.

II

Utállak, mert nincs percnyi nyugtom.
Fájok már, fájok izzani.
Cipellek remegő inakkal:
oly súlyos vagy, ha nem vagy itt.

Mondd, mért vagyok oly tehetetlen?
Mondd, mért vacogok nélküled?
Adj csöpp nyugalmat annak,

aki nyugtalanságra született.

VI

Súlyosakat álmodom ébren.
Fürdőzöm a lét vérében,
elönt, izzít, kimar, beföd -
így leszek mind sebezhetőbb.

X

Nem negyedszázad: évezredek súlya nyom,
felnőttem, hátamra nőtt a világ -
ezért tudok nagyon szeretni
ilyen nevetnivaló fiatalon.

XIII

Üres lettem: megteltem fájdalommal,
vadul birkóznom kell a nyugalommal;
kit vállalok? – Már nem tudom: – ki vállal?
Kiért szálljak pörbe a halállal?
Ki száll érettem pörbe a halállal?

Szerelmes lettem…a kezebe

Megismerkedtünk és aztán sokáig nem láttam, majd egyszer csak feltűnt Kolozsvár tömkelegében, megjelent a tömegben aztán ott volt mindenütt. Beleköltözött az életembe, az agyam minden apró zugába, a lelkem mélyére. Pedig csak kezének vonalán akadt meg a pillantásom … aztán társult hozzá egy dallam meg egy illat és oda a nyugalmam. Magamba zártam emlékét és eltűnt … nyugtalanul keresgélem és nem találom sehol. Engem lelkiismeret furdalás gyötör s még csak el sem mondhatom…

Fajfenntartók

Nem értem hogy hogyan is működik ez az egész világ… minden férfi komolyan aggódik az emberiség fajfenntartása érdekében, ez foglalkoztatja őket folytonosan, erre specializálódnak. Egy két beszélgetés, aztán party, majd megint ez az örökös fajfentartás. Egyesek merészek és megmondják a szemedbe, mások eljátszák apró alattomos játékaikat és a vége ugyanaz. Nekem ebből kezd nagyon elegem lenni, azt hiszem csinaltatok magamnak egy pólót azzal a felirattal, hogy az a férfi aki komolyan aggódik a fajfentartást illetőleg, messziről kerüljön ki. Ha hülye plázacica vagy, kikent kifent körmökkel, ízléstelenül öltözködsz, hisztériás vagy és buta, körülhemzseg a kiéhezett férfisereg s fennakad egy-kettő a horgon, ezt élvezik, eljátszhatják az erős férfit. De ha véletlenül emancipáltabb vagy az átlagnál, átlátod a dolgokat, keményebben foglalkozol a jövőddel és válogatsz, két lehetőséged van. Vagy nagyon szerencsés vagy és találsz egy karakán, intelligens férfit, aki melletted áll és együtt építhettek egy értékes kapcsolatot, életet vagy ülhetsz egyedül éveken keresztül miután belefáradtál a fajfenntartás érdekében folytatott harcban. A kéjhajhászok között pedig van mindenféle férfi, átlagos vagány, aki eljátsza  a nagyvagányt,de nem képes semmire és olyan buta, hogy menekülsz előle. Ott van a jóképű, sármos intelligens akibe akár bele is szeretnél, ha nem viselkedne úgy veled mint egy ronggyal. Na meg a csomó megkeseredett, akikkel amúgy nem lenne gond ha szét nem törte volna a szívüket valami hisztériás némber, s átálltak a fajfentartásért küzdők táborába.

Nem értem, most én vagyok a hülye, hogy nem megyek bele minden felkínálkozó fajfenntartó akcióba? Hogy megpróbálok válogatni?  Megpróbálom megérteni őket, megpróbálok a lehető legtoleránsabb lenni, nem akaratoskodom, nem hisztizem. És mégis az útóbbi időben azt látom, hogy körülöttem ott rajzanak a kiéhezett “fajtfenntartani” kívánók.

Lassan kezdem azt hinni, hogy a 21. századi férfiak, intelligensebbek, butábbak, szebbek és csúnyábbak mind erre hajtanak. Ennyire nem számítanának az olyan értékek, mind becsület, bizalom esetleg és ezt leírni is alig merem tiszta érzelmek? Ezek az emberek gépek?

Annyira hervasztó ez a gondolat, főleg mikor nagynehezen az ember lánya találkozik egy olyan férfival, aki az átlagnál jóval intelligensebb, ötletes, el lehet vele beszélgetni, van ízlése és stílusa. Kedves és képes megmozgatni benned azt a maradék érzést, amit nem tudott még kiölni belőled a sok kudarc. Mered egy pillanatig azt remélni, hogy talán lehet belőle valami, nagyon óvatosan hagyod közelebb férközni, talán kicsit bátorítod is. Csendesen elkezd bonyolodni az agyadban az egész, bátrabbá válsz, kezdessz kinyílni és odaadod magad. És abban a pillanatban, reggel ahogy magadhoz térsz a lepedőakrobatikából, ráeszmélsz, hogy ezt is eljátszottad, már megint tévedtél, eddíg tartott az egész, erre kellettél. Egy két sms, válaszolgat kelletlenül aztán megunod hogy fél napig várnod kell a válaszra. Kitörölöd a számát, megmarad elrettentő példának az iwiw oldaladon.  Aztán pár nap múlva összeszeded magad és megesküszöl hogy legközelebb még jobban figyelsz az árulkodó jelekre. Berendezkedsz egy még keményebb önvédelemre és várod a következő még keményebb csatát.

Mikor romlott ennyire el ez a világ? Mitől? Létezik- e valaki, akinek egyszer bizalommal nézhetek a szemébe?

Tavasz

Tavasz van s kerget a szerelem, nem hagyom magam, kergetnek az osztoneim es nem engedek nekik. Aztan megadom magam es megsem, szeretem es felek tole, tisztelem es megvan a velemenyem rola. Kivanom hogy mellettem legyen es ugyanakkor menekulok, rohanok elole es az emlekeim  elol. Elkap elzsibbadok majd elszaladok, jatszom vele es jatszik velem. Ugyanakkor mindez lathatatlan, elrejtem eloled es elole. Komoly not jatszom, az emancipaltat, a tapasztaltat, ugyanakkor  jatszom es nevetek, szeretek es felek. Dolgozom es almodozom, tancolok es csokolom, majd lelkiismeret furdalasom van, mert volt egy pillanat mikor o belepett es meglattam szemeben azt a fajdalmat mely engem is marcangolt es mely feltepte sebeim.  Itt vajon most ki hibazott, ki miatt szenved o? A harmadik aki meg nem tud talan semmit. Valaminek a kezdete lenne ez? Vagy jatek? Az egesz elet egy nagy jatek. Meresznek kell lenni.

Jön a tavasz :)

Érzem már a tavasz közeledtét, a levegő illatán érzem. Valamelyik nap kisütött a nap, sétáltam és fantasztikus érzés volt, ahogy a nap meleg fénye átsiklott az arcomon. Éreztem, ahogy feltölt energiával és boldogsággal. Minden tavasszal megújulok, mintha minden tavasszal fiatalodnék egy keveset . Talán az ember is megújul ha nem is testben, de legalább lélekben a természethez hasonlóan. Emlékszem gyerekkoromban mindíg megéreztem a tavasz illatát és akkora energiával töltött fel mindíg, hogy szaladnom kellett. Hatalmasakat szaladgáltam a városszéli erdőkben. Tavasszal aztán édesapámmal kimentünk mindíg az erdőre, legkésőbb húsvét reggelén, s elkészítettük a “nyuszifészket”, még ma is érzem a friss föld meg moha illatát, az első tavaszi virágok zsenge kis tapintását. Imádtam az erdőben apámmal sétálni, emlékszem egyszer elkalandoztunk egy olyan részre, ahol még addíg nem voltam. Pára szállt fel a fák közül, a fű pedig sápadt méregzöld volt, vékony, selyemszálú. Kellemes fenyőillat terjengett a levegőben  s honnan honnan nem, egyszer csak borókafenyőkre leltünk. Gyönyörű, tömött fenyők voltak, kissebbek mint én, és ott volt az a selyemszálú fű, meg a gomba illat. Talán tíz éve lehetett és még mindíg előttem a kép és érzem az illatát. Akkor láttam életemben először élő rókát, elszaladt, de emlékszem a bundája színére, vörös volt, téglavörös. A furcsa csak az, hogy mai napig nem tudom pontosan, hogy akkor hova kirándultunk apámmal, talán a Marosvásárhely melletti rókatelep közelében lehettünk. Soha többet nem jártunk arra, de így tavasszal, mikor megérzem a friss föld illatát, mindíg eszembe jut az a kiruccanás.

Január, Február…

Kolozsváron havazik és hideg van, az utcák csendesek … én reggel elmegyek, este meg hazajövök. Tanulok és dolgozom. Építem a karrierem és az életem… de hol az életem? Nekem már sokan mondták a nagyobbak közül, hogy mértékletes életmódnak gyümölcse a szép jövő, de azt hiszem lassan átlépem a küszöböt. Úgy érzem lassan alkotnom kéne valami maradandót, talán festenem esetleg írnom, de sportolhatnék is, amint azt annak idején tettem. Érzem, hogy valami hiányzik, de vajon mi?

Beleszerettem egy dallamba az utóbbi napokban, a Vörös hegedű betétdala, a film sem semmi, de ez a dallam elvarázsol.

A ferfiak a Marsrol, a nok a Venuszrol jottek?!?

Ma egy erdekes konyvrol tarsalogtam egy ismerosommel, mely a mar ronggya targyalt  temat feszengeti avagy a nok es ferfiak kozotti kommunikacios kulonbsegeket. A szerzo ugy veli, hogy olyanok vagyunk mint valami marslakok (es itt nem kell rogton ici-pici kek meg zold marslakokra esetleg E.T.-re gondolni), ket kulonbozo bolygorol jottunk es itt a Foldon eljuk kozos eletunket parkapcsolatban es nem. A problema meg akkor jon, amikor elfelejtjuk ezt  dolgot es elvarjuk, hogy a partner ugyanazt ertse amit mi ertunk az alatt, amit mondtunk. Ez persze tul szep lenne ahoz, hogy igaz legyen igy en azt mondom, hogy ittunk egesz este es ertem alatta, hogy egy fel sortol ugy elszedultem, hogy haza kellett mennem aludni, o pedig erti alatta, hogy reggel 6-ig ultem a kocsmaban, megittam vagy 10 sort es 6 shot tequilat, majd lodorogve es kiabalva ellenkeztem, amikor a jobaratom hazafele probalt terelni, hogy epsegben megusszam az ejszakat. Nos hogyha egy ilyen egyszeru mondatok ennyire ketfele keppen lehet ertelmezni, akkor mit szoljunk az olyan erzesek ertelmezeserol, amiket meg mi magunk is nehezen tudunk szavakba onteni???