Nem értem hogy hogyan is működik ez az egész világ… minden férfi komolyan aggódik az emberiség fajfenntartása érdekében, ez foglalkoztatja őket folytonosan, erre specializálódnak. Egy két beszélgetés, aztán party, majd megint ez az örökös fajfentartás. Egyesek merészek és megmondják a szemedbe, mások eljátszák apró alattomos játékaikat és a vége ugyanaz. Nekem ebből kezd nagyon elegem lenni, azt hiszem csinaltatok magamnak egy pólót azzal a felirattal, hogy az a férfi aki komolyan aggódik a fajfentartást illetőleg, messziről kerüljön ki. Ha hülye plázacica vagy, kikent kifent körmökkel, ízléstelenül öltözködsz, hisztériás vagy és buta, körülhemzseg a kiéhezett férfisereg s fennakad egy-kettő a horgon, ezt élvezik, eljátszhatják az erős férfit. De ha véletlenül emancipáltabb vagy az átlagnál, átlátod a dolgokat, keményebben foglalkozol a jövőddel és válogatsz, két lehetőséged van. Vagy nagyon szerencsés vagy és találsz egy karakán, intelligens férfit, aki melletted áll és együtt építhettek egy értékes kapcsolatot, életet vagy ülhetsz egyedül éveken keresztül miután belefáradtál a fajfenntartás érdekében folytatott harcban. A kéjhajhászok között pedig van mindenféle férfi, átlagos vagány, aki eljátsza a nagyvagányt,de nem képes semmire és olyan buta, hogy menekülsz előle. Ott van a jóképű, sármos intelligens akibe akár bele is szeretnél, ha nem viselkedne úgy veled mint egy ronggyal. Na meg a csomó megkeseredett, akikkel amúgy nem lenne gond ha szét nem törte volna a szívüket valami hisztériás némber, s átálltak a fajfentartásért küzdők táborába.
Nem értem, most én vagyok a hülye, hogy nem megyek bele minden felkínálkozó fajfenntartó akcióba? Hogy megpróbálok válogatni? Megpróbálom megérteni őket, megpróbálok a lehető legtoleránsabb lenni, nem akaratoskodom, nem hisztizem. És mégis az útóbbi időben azt látom, hogy körülöttem ott rajzanak a kiéhezett “fajtfenntartani” kívánók.
Lassan kezdem azt hinni, hogy a 21. századi férfiak, intelligensebbek, butábbak, szebbek és csúnyábbak mind erre hajtanak. Ennyire nem számítanának az olyan értékek, mind becsület, bizalom esetleg és ezt leírni is alig merem tiszta érzelmek? Ezek az emberek gépek?
Annyira hervasztó ez a gondolat, főleg mikor nagynehezen az ember lánya találkozik egy olyan férfival, aki az átlagnál jóval intelligensebb, ötletes, el lehet vele beszélgetni, van ízlése és stílusa. Kedves és képes megmozgatni benned azt a maradék érzést, amit nem tudott még kiölni belőled a sok kudarc. Mered egy pillanatig azt remélni, hogy talán lehet belőle valami, nagyon óvatosan hagyod közelebb férközni, talán kicsit bátorítod is. Csendesen elkezd bonyolodni az agyadban az egész, bátrabbá válsz, kezdessz kinyílni és odaadod magad. És abban a pillanatban, reggel ahogy magadhoz térsz a lepedőakrobatikából, ráeszmélsz, hogy ezt is eljátszottad, már megint tévedtél, eddíg tartott az egész, erre kellettél. Egy két sms, válaszolgat kelletlenül aztán megunod hogy fél napig várnod kell a válaszra. Kitörölöd a számát, megmarad elrettentő példának az iwiw oldaladon. Aztán pár nap múlva összeszeded magad és megesküszöl hogy legközelebb még jobban figyelsz az árulkodó jelekre. Berendezkedsz egy még keményebb önvédelemre és várod a következő még keményebb csatát.
Mikor romlott ennyire el ez a világ? Mitől? Létezik- e valaki, akinek egyszer bizalommal nézhetek a szemébe?
március 11th, 2010 at 10:02
A fajfentartarsert nem kell felni, nem fogunk szexhiany miatt kihalni, csak annyi az egesz, hogy 100 ev mulva csak ciganyok es kinaiak lesznek a bolygon.
március 11th, 2010 at 10:09
Koszonom a bejegyzest, de ez nem a rasszizmusrol szol, hanem a modern ferfiakrol, akik a szexualitast helyezik eloterbe.
március 11th, 2010 at 12:22
Kedves Réka,
Először is, engedd meg hadd gratuláljak a bolgodhoz és az írásmódodhoz. Tetszik az ötlet, amivel útnakindítottad az oldalt, valamint a stílusod is nagyszerű: kerek, ép mondatok, jól követkető, gördülékeny gondolatmenet. Csak bátorítani tudlak a folyatáshoz!
A fajfenntartó férfiakről….
Igazság szerint fekete humornak is beillik a hasonlatod, elmosolyodtam rajta, persze keserű szájízzel, merthogy teljesen igazad van. Nekem is van bőven ilyen “elrettentő példa” az iwiw oldalamon. Én meg ráadásként kiegészíteném azzal is a te gondolatsorodat, hogy ezek a fajfenntartó férfiak nagyon erőteljes vadászösztönnel is el vannak látva, amit a maximális szinten ki is akarnak élni. Rendszerint egy nő csak adddig van a figyelmük fúkuszpontjában, amig arra vadászni kell, amig hajtani, küzdeni kell érte, amig be kell cserkészni. A fajfenntartási vágy (abban az értelemben, ahogy te használtad) és a vadászösztön nem újkeletű, nem a XXI. században alakult ki, és nekünk nőknek ezzel van szerencsénk. Így megvan már az az előismeretünk, kialakult az a képességünk, h kiismerjük a férfiakat. Csak erős önkontroll és a megfelelő szerepjáték kell hozzá. Muszály beállnunk ebbe az ostoba játékba, ha valamit, pontosabban valakit meg akarunk fogni és tartani. Ezt az állatvilágban násztáncnak hívják…. a valóságban csak az emberi gyengeség megnyilvánulásai. Biztosan olvastad már, de ajánlom a figyelmedbe Dr Csernu Imre A nő c könyvét, valamint Lux Elvira Női szerepek a szexuálpszichológus szemével c munkáját. Nekem ezek sokat segitettek.
Még mesélek egy sztorit a saját életemből: megismerkedtem egy jóképű, inteligens, szépen kidolgoztott testű, ápolt férfival, hasonló érdeklődési kör stb. Ő szólított le engem egy szórakozóhelyen. Álmaim pasija volt, de épp volt valakim, nem vettem komolyan, ennek ellenére elfogadtam a közeledését, meessenger id és telszám csere, majd tartottuk a kapcsolatot. Azaz ő ostromolt engem, én meg mosolyogtam rajta. Több randit is szervezett, én egyre sem mentem el, nem rossz indulattal, de mindig úgy alakultak a dolgaim, h egyszerűen nem tudtam elmenni. Majdnem egy égig vadászott rám… Én közben kiléptem az aktuális kapcsolatomból, szingli lettem.. végül úgy döntöttem, h beadom a derekam…. érződött az elején, h ez csak egy kaland lesz, valahol a zsigereimben megéreztem. És nem is csalódtam az intuiciómban. Eltöltöttünk együtt egy csodálatos napot és éjszakát, igazi élmény volt… azóta megszüntek az ostromok, a beszélgetések… helyette hasonló gondolatok ébredtek bennem is, mint benned, amit a bejegyzésedben megosztottál velünk. Majd továbbgondoltam egy kicsit a dolgokat, és pszichológiai tudásom révén kicsit felkapartam az illető kemény-férfi álarcát, és amit alatt láttam… az elkeserített. Tudod milyen látvány fogadott? Egy anyakomplexusos, félénk, önbizalomhiányos, a visszautasítástól rettegő, mindenkinek megfelelni vágyó gyenge kisfiú….. Aki ezt a lelki félszegségét azzal kompenzálja, hogy gyűjti a nő-trófeákat. Elhiteti magával, h ő attól lesz vki, hogyha miné több és minél jobb nőt tudhat maga mögött. Rájuk állva, támaszkodva lesz ő nagy és erős. Egyedül kicsi és gyenge. Azért nem alakít ki stabil párkapcsolatot, mert nem tud bízni sem önmagában, sem a világban. És a szomorú a dologban, h ez a diagnózis a férfiaknál nagyon gyakori…. Valószínünek tartom, h az az illető is, aki kiváltotta belőled ezeket a gondolatoka, ugyanilyen kisfiú a sármos felszín alatt.
De ne add fel, létezik, és megtaláljátok egymást álmaid férfijával!
március 11th, 2010 at 17:53
Köszönöm nagyon a bejegyzésed, bevallom hatalmasakat vigyorogtam főleg a személyes élményeden, mert nem egyszer találkoztam már hasonló férfivel. A jelen helyzetben nem kimondottan egy példány indította el a lavinát, hanem egy kicsit összegyült a dolog és ilyenkor kiadom magamból, hátha más tanul az én káromon. Addíg is kezdek rájönni hogy a legjobb megoldás ha visszatronfolok és a saját fegyvereikkel győzőm le őket, miközben építem a karrierem és az életem. Elvégre nem is rossz szinglinek lenni. Csernus munkáit még nem ismerem, most kóstolgatom a Férfit.
május 24th, 2010 at 22:05
Igazad volt, ott van a felenk, onbizalomhianyban szenvedo, felenk, villogni kivano kisfiu…nem is nagyon kellett kapargatni az alarcot…